zeneterápia Szántó Dóra Violával

a haladás, fejlődés, gyógyulás egy lehetséges útja
0630 3367 429
doraviola.szanto@gmail.com

Különböző nehézségekkel, lelki problémákkal küzdő gyerekeknek, kamaszoknak, várandósoknak, felnőtteknek, idősödőknek egyaránt lehet segítség a zeneterápia.

A zeneterápia zenei ismereteket, tudást nem igényel. Zenélni magunknak, magunkért mindannyiónk szunnyadó képessége, és gyógyító forrása.

Az egyéni zeneterápia a klienssel való közös megegyezés alapján általában heti rendszerességű 60 perces alkalmakból felépülő terápiás célú folyamat.

A zeneterápiáról általában:

Módszertanát tekintve három fő, bár egymástól nem teljesen elkülöníthető munkamódot különböztethetünk meg: a receptív, vagyis főként a páciens zenehallgatására épülő, az aktív, tehát a pácienst a zene létrehozásába bevonó, illetve az integratív vagy komplex zeneterápiát, ahol pedig az előző munkamódok vegyülnek és kiegészülnek más művészetterápiás, nonverbális vagy verbális terápiák eszköztárából merített módszerekkel. Magam a komplex zeneterápiát alkalmazom klienseimmel.

A Zeneterápiás Világszövetség Klinikai Gyakorlati Bizottságának meghatározása:

 

“Zeneterápia során a képzett zeneterapeuta, egy tervezett folyamatban használja a zenét vagy zenei elemeket (hang, ritmus, dallam, harmónia) annak érdekében, hogy elősegítse a kommunikációt, kapcsolatokat, tanulást, kifejezést, mobilizációt, szervezést, szerveződést. Ezek mellett pedig terápiás hatást gyakoroljon fizikai, emocionális, mentális, szociális és kognitív területeken.

A zeneterápia célja, hogy az egyén lehetőségeit feltérképezze és/vagy sérült funkcióit helyreállítsa, így jobb intrapszichés és/vagy interperszonális integrációt tegyen lehetővé, s a prevenció, rehabilitáció vagy kezelés következtében a személy minőségileg jobb életet élhessen.”  

Képgaléria: A zeneterápiáról